Papírgyűjtés eredménye 2025 tavasz
Kedves Szülők és Diákok! Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az iskolai papírgyűjtésen, ezzel hozzájárult környezetünk megóvásához. A három nap alatt 5740 kg papírhulladékot sikerült összegyűjtenünk.
Kedves Szülők és Diákok! Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az iskolai papírgyűjtésen, ezzel hozzájárult környezetünk megóvásához. A három nap alatt 5740 kg papírhulladékot sikerült összegyűjtenünk.
A pályázati kiírás ide kattintva megtekinthető.
A pályázatot a Honvédelmi Minisztérium írja ki minden tanévben, és azok az aktív, egyesületben versenyszerűen is sportoló fiatal diákok részesülhetnek benne, akik sporteredményeik mellett kimagasló
Ádám Kinga 8. c osztályos tanulónk csapatával a Pécsi Egyházmegye „Hittanolimpia” hittanversenyén (7-8. osztályos kategóriában) 3. helyezést ért el.Felkészítő tanár: Érsek Erika
A 2025. május 20-án a Csorba Győző Könyvtár olvasóversenyén, Sáska Csenge Sarolta 2.b osztályos tanulónk, ezüst fokozatú minősítést szerzett. A 2025. május 21-én a 3.
2025. május 9-én rendezték meg az APRÓ MATEMATIKUSOK VERSENYÉT az 1. és 2. évfolyamos tanulóknak. Elismeréssel és szeretettel gratulálunk Kakas Dániel 1.b osztályos tanulónknak, aki
A 2025. május 14-én Mohácson megrendezett XIV. Tavaszi szél Népdaléneklési Versenyen Karászi Máté 7.a osztályos tanulónk, az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, ezüst minősítést
A költészet napja alkalmából, április 11-én délután a Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtára által szervezett versmondó versenyen Richter Ramóna 7.a osztályos tanulónk I., míg Szabó-Czett
Palkovics Ábel, iskolánk 2.b osztályos tanulója a 2025. március 14-én megrendezett Zrínyi Ilona Matematikaverseny Baranya vármegyei fordulóján a 2. osztályosok között harmadik helyezést ért el.
Dajkó Mihály Tamás 3.b osztályos tanulónk, a 2025. március 18-án megrendezett Bánki matematikaversenyen 26 főből az 5. helyen végzett. Gratulálunk a szép eredményhez!
Tisztelt Szülők!
A Pécsi Kovács Béla Általános Iskola tanulói áprilisban már részt vettek az Eck Imre AMI zeneművészeti és színjáték tanszak bemutatóin, a gyerekek ki is próbálhatták a színjátszást és a hangszereket.
Aki érdeklődik iskolánk tanszakai iránt, várjuk szeretettel beiratkozásainkra!
Sajnos az egyik csúszdánk anyaga végleg megadta magát, el kellett búcsúznunk tőle. A Szülői Munkaközösség támogatásával egy új csúszda megvásárlására nyílt lehetőségünk, melyet a technikai
A Föld napja alkalmából idén is szeretettel fogadunk növényekből felajánlást az iskolaudvar virágosításához. Várunk évelőket és egynyári növényeket, de szívesen fogadunk fűszerpalántákat is. A tanáriban
2023. április 17-én hétfőn 9.45-től Muffin napot tartunk, jó időben az iskola udvarán, rossz idő esetén az aulában. Ára: 100Ft/darab A Szülői Munkaközösség
Tisztelt Szülők! Az idei évben is szeretnénk ötnapos Napközi Erzsébet-tábort szervezni 2023. július 03-07. között, ami hétfőtől péntekig, minden nap napközben, 8:00-tól 16:00-ig tartana az
A Rácváros Diákalapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik eddig is segítették tevékenységünket adójuk 1%-ának felajánlásával.
A felajánlott összeget a Pécsi Kovács Béla Általános Iskola tanulóinak szabadidős, tanulást segítő tevékenységére, az iskolai környezet folyamatos rendezésére, biztonságosabbá és esztétikusabbá tételére fordítottuk. A kettes laphinta megvásárlását, elhelyezését, az ütéscsillapító felület kialakítását is ebből az összegből támogattuk. A 2022-es évben intézményünk informatikai eszközeit gyarapítottuk, illetve a régieket újakra cseréltük.
2022–es évi SZJA 1%-ból befolyt bevételünk: 660.641 Ft.
Az előzetesen meghirdetett nagyobb munkálatok elvégzéséhez későbbiekben is számítunk segítségükre.
Rácváros Diákalapítvány bankszámlaszáma:
OTP Bank Nyrt. 11731056-21455649
Köszönettel: az Alapítvány kuratóriuma
Dr. Böröcz Károly alezredes, a Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vezetőjének levele a szülőkhöz:
Tájékoztatom Önöket, hogy az iskolával szemben lévő autószerelő műhely után kihelyezett „Megállni tilos” jelzőtábla ellenére nagyon sokan várakoznak félig az úttesten, sok esetben forgalommal szemben.
A szabálytalanul elhelyezett járművek miatt a kétirányú útszakaszokon jelentős torlódások és balesetveszélyes helyzetek alakulnak ki.A reggeli torlódások elkerülése érdekében, a gyermekek szállítása szempontjából az alábbi útvonalakat javaslom, melyek betartása segítheti a folyamatos haladást:
– a Pázmány Péter utca a Kovács Béla utca felől, ebben az esetben a gyermek jobboldalt közvetlen az iskola előtt járdára tud kiszállni,
– a Pázmány Péter utca a Magyarürögi út felől, az Ürögi határútnál balra a Templom felé lefordulni
– nem javaslom az intézmény megközelítését az Ürögi határút (Templom) felől, kivéve aki engedéllyel az intézmény területére kíván behajtani.
Kérem Önöket, hogy a reggeli időszakban 07 óra 30 és 08 óra között a Pázmány P. utcába gépjárművel a Magyarürögi út felől ne hajtsanak be.
Madarak és Fák Napja Országos Verseny megyei fordulóján a 7.b osztályból összeállt csapat nagyon szoros küzdelemben megyei 2. helyezést értek el. A csapat tagjai: Balázs
2025. április 11-én került megrendezésre a PVSK Párduc-Panda kupa 3. fordulója, melyen két korcsoportban szerepeltek iskolánk kosarasai. Mindkét csapatunk érdekes feladatokat (kvíz, szókereső, rejtvény, ügyességi
2025. április 4-6. között rendezték meg a Mohácsi Városi Sportcsarnokban a XXVI. PÉCS CUP HUNGARY Nemzetközi Ritmikus Sportgimnasztika versenyt. Drávavölgyi Lili 3.b osztályos tanuló, a
A költészet napja alkalmából, április 11-én délután a Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtára által szervezett versmondó versenyen Drávavölgyi Lili 3.b osztályos tanuló, a számára oly
2025. április 8-án rendezte meg a Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola a Városi Vers-és Prózamondó Versenyt. Iskolánkat a 3.b osztály tanulói, Drávavölgyi Lili és Szabó
Drávavölgyi Lili 3.b osztályos tanulónk méltón képviselte az iskolánkat a 2025. március 29. – április 1. között megrendezett Ritmikus Gimnasztika Diákolimpia országos döntőjén Győrben. BNK
Mizerák Dorka, iskolánk 8.b osztályos tanulója a május 25-én, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség által megrendezett Vidék Bajnokságon junior korosztályban karika szerrel aranyérmet szerzett az
2025. június 14-én szombaton a Kossuth téren immár 9. alkalommal került megrendezésre a PVSK Kosárünnep. Iskolánkat több korcsoportban képviselték az egyesületben sportoló diákjaink, de nagyon
Skobrák Alex 7.a osztályos tanulónk, a 2025. június 14-15-én Budapesten megrendezett GRAPPLING GI egyéni versenyszámban (IV. korcsoport) 1. helyezést ért el.Gratulálunk az eredményhez!
2025. május 31-június 1. között a PVSK NKA FIÚ/A U11-es csapata a Szolnokon megrendezett Kenguru Kupán vett részt, ahol 2 nap alatt 3 mérkőzést játszottak.
A 2025. június 7-én Kaszón megrendezett Regionális Judo versenyen Szabó-Czett Zétény 7.b osztályos tanulónk, a Virradat SE versenyzőjeként Diák C korcsoport 55kg-ban 2. helyezést, míg
Tóth-Kaposi Blanka 5.b osztályos tanuló, a Pécsi Kajak-Kenu Club versenyzője, 2025.06.08-án Fadd-Domboriban a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia versenyen MK1 Női Gyermek U12 2000 m. kategóriában
Pernecker Panna 3.b és Szőke Jázmin 6.b osztályos tanulónk, a PSN Zrt. Sportiskola versenyzői. A 2025.05.30-06.01-jén Budapesten, a Duna Arénában megrendezett szinkronúszó Delfin kupán vettek
A Teremröplabda Országos Magyar Bajnokság Fiú U13 II. osztály döntőjére 2025. május 31-én került sor Fóton, melyen a PTE-PEAC csapata 1. helyezést ért el, így
Kovácsfi-Till Lázár, iskolánk 6.a osztályos diákja a 2025. március 16-án megrendezett Tubes Kupa nyílt párbajtőr versenyen ezüstérmes lett. Ugyanezen kupaversenyen, az U14 korosztályba felversenyezve harmadik
Kovácsfi-Till Lázár, 6.a osztályos tanulónk első helyen végzett a 2025. február és május között megrendezett több fordulós Mecsek Kupa nyílt párbajtőr versenyen. A május 3-án
A 2025. május 25-én Mosonmagyaróváron megrendezett JUDO Diákolimpia országos döntőjében, serdülő fiú -55kg kategóriában 5. helyezést ért el! Gratulálunk a kiváló teljesítményhez! További sok sikert
2025. május 18-án, Törökbálinton került megrendezésre a Régiós Ovi-Suli bajnokság BNK kisgyermek kategóriájának legfontosabb versenye ebben a szezonban. A Pécsi Ritmikus Gimnasztika Sportegyesület az egyesületi
Az óvodából érkező kisgyermek számára biztonságos, családias légkör kialakítására törekszünk. Az óvodából érkező kisgyermek számára biztonságos, családias légkör kialakítására törekszünk. Az óvodából érkező kisgyermek számára biztonságos, családias légkör kialakítására törekszünk. Az óvodából érkező kisgyermek számára biztonságos, családias légkör kialakítására törekszünk. Az óvodából érkező kisgyermek számára biztonságos, családias légkör kialakítására törekszünk.
Az óvodából érkező kisgyermek számára biztonságos, családias légkör kialakítására törekszünk.
Tájékoztatom Önöket, hogy az iskolával szemben lévő autószerelő műhely után kihelyezett „Megállni tilos” jelzőtábla ellenére nagyon sokan várakoznak félig az úttesten, sok esetben forgalommal szemben. A szabálytalanul elhelyezett járművek miatt a kétirányú útszakaszokon jelentős torlódások és balesetveszélyes helyzetek alakulnak ki.
A reggeli torlódások elkerülése érdekében, a gyermekek szállítása szempontjából az alábbi útvonalakat javaslom, melyek betartása segítheti a folyamatos haladást:
Kérem Önöket, hogy a reggeli időszakban 07 óra 30 és 08 óra között a Pázmány P. utcába gépjárművel a Magyarürögi út felől ne hajtsanak be.