Iskolánk udvarán ki tudja mióta, él egy róka, egy kőróka, egy szobor. Az ide járó gyerekek szeretnek körülötte lenni, hátára ülni, megsimogatni, beszélgetni vele.
Az iskola néhány éve díjat alapított Zénó, a kőróka felhívására:
Kedves Gyerekek!
Régóta álltam már az udvaron magányosan, amikor hívó szavamra körém gyűltetek, és nevet adtatok nekem.
Azóta többen is odajöttek hozzám – meg-megsimogatva a fejem. Bevallom, nagyon jól esett. Tudom, az olvasmányaitokból, a tévéből, a mesékből egészen más rókát ismerhettek: ravasz, önző, tyúkvadász. Ez is én vagyok, nem tagadhatom. Vannak azonban más tulajdonságaim is: ügyes vagyok és gyors. Nagyon szeretem a családomat, különösen a kölykeimet, akiket szeretettel neveltünk a párommal. Ezért is bánt, hogy sok verekedő, csúfolódó gyereket látok. Van időm, így sokat gondolkozom ezekről a dolgokról.
15 évvel ezelőtt komoly elhatározásra jutottam:
Díjat alapítottam, amit minden évben – a téli szünet előtti utolsó tanítási napon – az alsó tagozatos osztályok mindegyikéből az a fiú vagy lány kap meg, aki a társai szerint a leginkább segítőkész, megértő, jószívű.
Kérek mindenkit, hogy gondolja át a fenti szavak értelmét és csak arra az osztálytársára szavazzon, aki hajlandó segíteni társain, aki mindig meghallgatja a barátait, akinek mindig van ideje mindenkire,
aki nem gúnyol ki senkit, aki többet ad, mint amennyit kap.
Egyszóval arra, akire mindig lehet számítani. Egy pillanatra felejtsétek el, hogy egyébként kivel barátkoztok legszívesebben! A véleményeteket ne beszéljétek meg egymással! Szavazni az erre az alkalomra készített cédulákkal lehet, minden évben a névnapomon.
Zénó, a kőróka
Zénó titkai
Ma már senki nem emlékszik arra, hogy Zénó, a kőróka, hogy került iskolánk udvarára. Sokan kutatták már kedvencünk történetét. Az irodalom szakkörösök így képzelik:
Volt egyszer egy rókaanyuka, akinek volt egy rókakölyke. Egyszer jött egy gonosz boszorkány, aki kővé változtatta Zénót és elhozta ide az iskolába. Amikor ideértek, egy jó varázsló várta a gonosz boszorkát, aki pedig őt varázsolta el. Így került az a nagy kő a kőróka mellé.
Amikor elkezdődött az oktatás, akkor egy nyolcadikos megbotlott és ráesett Zénó orrára, ami letört. Nem akarta, hogy megtudják, ezért a letört kődarabot elrejtette.
Zénó azóta védi az iskolát a gonosz boszorkány varázslatától, de mivel ez nagyon régen volt, ma már senki nem tudja megmondani, hogy hogyan került ide és hogy mi történt az orrával. És már száz éve itt van az iskola udvarában és nagyon sok gyerek megy oda hozzá beszélgetni, de a gonosz boszorkány átka még mindig tart…
Volt egyszer egy róka, aki eltévedt az erdőben és találkozott egy farkassal. A farkas megszólította:
– Hová mész te róka komám?
– Világgá, de eltévedtem.
– Eltévedtél?
– Igen.
– És világgá mész?
– Igen.
– Tényleg?
– Nem fejezzük már be a kérdezősködést?
– De szóval hová mész?
– Új otthont keresni.
– Hát adhatok egy tanácsot, építs faházat.
Jó, hát épített is, de este összedőlt és reggelre észrevette a róka, hogy az orrából letört egy darab. Ettől aztán nagyon megijedt, de aztán megnyugodott, mert nem fájt neki. Ezért aztán továbbállt, Beért egy városba, ott aztán fölszállt egy mozgó izére, ami elvitte őt egy telepre, csakhogy az a cementgyár volt, A cementgyár megátkozta és kővé változtatta, és az volt az átok, hogy csak esténként változzon vissza. Megint fölszállt a mozgó izére, és az elvitte őt egy iskola környékére. A róka azt gondolta, hogy a gyerekek nagyon kedvesek, mert mindig megsimogatták.
Éjszakánként rablók jártak a környéken, ő pedig megvédte az iskolát, ezért nagyon hálásak voltak a gyerekek – itt a vége fuss el véle.
Volt egyszer egy róka, úgy hívták, hogy Zénó. Egyszer az erdőben járt és ment és ment és este lett. Egyszer csak nekiment egy oszlopnak. Nagyon beütötte az orrát, észrevette, hogy letört. Annyira elszomorodott, hogy bánatában elaludt. Amikor felébredt, megreggelizett és ment tovább. Ment, ment és egyszerre egy nagy ház előtt találta magát. Aztán hirtelen nagy vihar lett. A nagy viharból egy boszorkány lett, aki kővé változtatta Zénót. Mert egyszer elcsente a varázspálcáját és beledobta a tóba. Azóta van itt Zénó és nagyon kedveli a diákokat.
Egyszer régen, nagyon régen a pázmánysuli udvarán megjelent egy róka. Minden gyerek megijedt, de a róka kicsit se félt. Inkább egyre közelebb ment hozzájuk, aztán a gyerekek is egyre bátrabbak lettek. És aztán elkezdtek játszani vele majd elnevezték Zénónak.
Zénó úgy került ide, hogy volt egy róka-anyuka és volt öt kölyke, és közöttük volt Zénó. Ez a hely el volt varázsolva és egy gonosz boszorkány, akit úgy hívtak, hogy Bűbáj elvarázsolta Zénót is. Az volt a varázslat, hogy amikor elmegy innen az első gyerek, akkor változik kővé Zénó. Nem tehetett ellene semmit és azóta nagyon szereti a gyerekeket.
Egy hideg napon a gonosz boszorkány, Bűbáj megint eljött és letörte Zénó orrát és azt a nagy követ mellette ő tette oda, nehogy nagyon melege legyen.
Zénó nagyon jó barát és nagyon kedvelem őt, és Zénó a névnapjára rendezett egy ünnepet, ez a Zénó-díj átadás, ami arról szól, hogy a díjat minden osztályban csak a legjobb gyerek kapja és az osztály szavazza meg az illetőt.
A gonosz boszorkány még visszatérhet de akkor már itt leszünk és megakadályozzuk, hogy bántsa Zénót, és remélem, hogy Zénót egyszer fel tudjuk szabadítani és velünk fog játszani.
Egyszer, mikor 1959-ben megalapították a Kovács Béla Általános Iskolát, volt itt egy varázstanár, Varjú Toll, mert volt neki egy varjúja, amelyiknek mindig hullott a tolla. És volt itt egy róka, aki mindig a diákokkal együtt játszott, de ezt nem szerette a tanár és kővé változtatta a rókát. És a róka megkövült.
Az iskola igazgatója, Kovács József kirúgta a tanárt, de a tanár dühében megfogta a kőróka orrát és letörte.
Ez a 2005-ben elnevezett kőróka története.
Egyszer 1999-ben megérkezett Zénó a csodasuli rókája. De ám lehet, hogy nem ez a neve, lehet, hogy Vuk, Virág, vagy Csomacsoma. De nem mondom el az összeset. De ám inkább arról mondok valamit, hogy mekkora lehetett. Talán 1 cm vagy 1 méter?
De hogy törött el az orra, szerintem megbotlott egy botban? Vagy egyszerűen vadászat közben leesett a tiltottba?
De hogy viselkedik a gyerekekkel? Szerintem úgy bánik velük, hogy játszik velük, fogócskázik velük Zénó bá (Zénó 21 éves). De én mennyi vagyok? 8 éves vagyok.
Zénó szerintem este, amikor egyedül van, úgy játszik, hogy ugrál, focizik, kosarazik, körbefutja a focipályát és csomó mást.
Vége a történetnek, sziasztok.
Egyszer régen, nagyon régen, zúgó suli közelében, ahol 300 gyerek üldögélt, ottan se ültek sokáig, talán csak egy negyed óráig, egyszer felkerekedtek, hogy kimennek.
Azután, hogy kimentek fölöttük szállt egy ember, aki azt rikkantotta:
– Megérkezett Zénó!
– Hát te meg ki vagy?
– Én Zénó őrzője vagyok – mondta a szárnyas ember – És ti kik vagytok?
– Mi gyerekek vagyunk – kiáltották kórusban.
– És ki az a róka? – kérdezte egy gyerek.
– Ő itt Zénó, az iskolaőrző.
– És mit csinál egy iskolaőrző? – kérdezte egy felsős.
– Ne kérdezz többet! – mondta az ember.
– É… és itt marad? – kérdezték kórusban.
– És hány éves Zénó? – kérdezte egy kisfiú?
– Hát azt pontosan nem tudom. Itt hagyom nektek. – mondta a szárnyas ember. akkor én elmegyek, sziasztok.
– Szia! – mondták a gyerekek.
Itt a vége, fuss el véle – vége!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag ember. Ennek a gazdag embernek volt sok-sok állatja és nagy földje. Volt ennek a gazdag embernek egy lánya is. De ez a lány mindig szomorú volt, mert szerette az apja lovászinasát. A lovászinas is nagyon szerette a lányt. Egyszer megbeszélték a pappal, hogy a birtok végén találkoznak és összeházasodnak. De ezt meghallotta a lány apja és a birtok végén katonák várták a lányt és a lovászinast. Meg akarták ölni a lovászfiút, de ekkor az ijedtében kőrókává változott. A birtokra épült a mi iskolánk, és a kőróka mostanáig ott áll az iskola udvarában.
Zénót megkérték a szülei, hogy menjen el az iskolába dolgozni. Zénó el is ment, de útközben karambolozott, de szerencsére neki semmi baja sem lett, de a kocsinak igen súlyos baja lett, kilyukadt az egyik kereke és nem volt pótkerék a csomagtartóban, ezért Zénó gyalog ment tovább. Végül néhány perc múlva odaért az iskolához. Bement és megkérdezte, hogy dolgozhat-e itt valamit? Azt mondták neki, hogy igen.
De sajnos csak szoborként volt hely az iskolában. Zénó elfogadta az ajánlatot és beállt a helyére, és megmutatták neki azt is, hogy hogyan kell állnia. És amikor Zénó pont jól beállt a helyére, akkor hirtelen kővé vált és azóta ott áll.
Hát tudjátok, Zénó egy nagyvárosból jött, Róka City-ből, azért, hogy találjon egy nyugis helyet. Ez lenne a mi kis iskolánk.
Átküzdötte magát tűzön-vizen, hegyeken, sőt még a hétfejű sárkányon is, és pont eközben a sok akció közben törött le az orra.
Úgyhogy kérlek benneteket, ne csúfoljátok az orra miatt. Egyébként most lesz nemsokára a névnapja, de ezt ne mondjátok meg neki. Ja, igen el is felejtettem mondani egy érdekességet: a Zorró szó jelentése: róka.
Zénó valóságos története
Az iskolatörténeti kutatások során derült ki, hogy 1871-ben Rácvároson, egy Végh György nevezetű tanító a saját lakásán oktatta tanítványait, ezért szorgalmazták az iskola és a tanítói lakás építését. Kerényi János (egykori tanító-iskolaigazgató) kutatásai alapján 1787-ben épült az első iskola a templom mellett (a mai Rácvárosi u. 26. szám). Ezt azonban hiteles adatokkal nem támasztotta alá, így nem lehetetünk bizonyosak a dátumban.
Ez az épület nagyon sokáig volt szeretett iskolája a környék kis- és nagydiákjainak. Ám az idő és a növekvő tanulólétszám miatt fel kellett újítani. 1933 tavaszán állami segélyből és a helyi iparosok segítségével felépült az új iskola (a régi helyén).
Teltek-múltak az évek, egyre több diákja lett az iskolának, mígnem ezt is kinőtték. Új iskola építését határozták el. A terveket 1957-ben Szerdahelyi Károly és Tillai Ernő, a Pécsi Tervező Vállalat mérnökei készítették el. A kivitelezési munkát a Baranya Megyei Építőipari Vállalat dolgozói végezték. Az iskola építése 1958-1959-ig tartott.
Az iskola létrehozói az iskola udvarának díszítésére is gondoltak. 1958-ban a Pécsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága levélben rendelt meg egy szobrot a Képzőművészeti Alaptól:
„Pécs-mecsekaljai 8. osztályos általános iskola udvarába kerülő kb. 100 cm magas kőfigura /állatfigura/. Különleges szempont: Sinkó András kijelölését kérik.”
Sinkó András szobrászművész 1910-ben született Erdélyben, Gyerőmonostoron, és 1976-ban halt meg Budapesten. 1936-ban Pécsett telepedett le, ahol a Zsolnay gyár művésze lett. Huszonhat évet dolgozott a gyárban. Ez alatt az idő alatt számos alkotást készített. Egyik legismertebb pécsi szobra az 1960-ban készült Őzek, amely egy pirogránit, matt mázas szobor, az Állatkertben állították fel.
Ám a budapesti képzőművészeti lektorátus másként döntött. Az Egerben élő és alkotó fiatal szobrászművészt, Szabó Lászlót bízta meg a munkával, aki örömmel vállalta a felkérést. A szerződésben meghatározták a teljesítés ütemét (a tervek elkészítése, a szobor gipszbe faragása, a kész mű átvétele), a tiszteletdíjat (15.000,- Ft + posztamens tervezése 1.500,- Ft), a zsűri díját (600,- Ft), az anyag és egyéb költségeket valamint egyéb kikötéseket.
A szobor vázlatát a zsűri (Kalló Viktor, Segesdi György, Kiss István, Antal Károly) elfogadta és megbízást adott a Képzőművészeti Alap Kivitelező- és Iparvállalatának a szobor elkészítésére. Eredetileg Szabó László faragta volna a szobor 60%-át, de időközben lemondott erről a lehetőségről, így a teljes szobor a fenti vállalat kivitelezésében készült el. A művészi és műszaki átadáson a művész átvette a szobrot. Ezek után már csak a posztamens elkészítése maradt hátra.
A szobor szállítása körül kisebb bonyodalmat okozott, hogy a Képzőművészeti Alap szerződése alapján véletlenül a Meszesi Iskolába szállítatta volna a szobrot. Ezt korrigálták, de a szobor csak nem érkezett meg. Levélváltás után derült ki, hogy a kőróka több hónapja megérkezett Pécsre, de nem az iskolához. Végül 1960. szeptember 15-én kelt feljegyzés arról tanúskodik, hogy felkérték Tarján Tibor igazgató urat – szállíttassa el a szobrot az iskolába. Abban az évben több irat nem készült a szoborral kapcsolatban, ezért bátran gondolhatjuk, hogy kőrókánk ekkor került iskolánk udvarába.
| A szobor történetének kutatása során:- Szőnyeg-Szegvári Eszter a Magyar Nemzeti Galéria, Adattár Lektorátusi Irattár dolgozója küldött szkennelt dokumentumokat. Hivatkozás: SZM-MNG, ADATTÁR, 25000/SZ/3/I.- valamint a Baranya Megyei Levéltárban őrzött iratokból kapunk másolatot. Hivatkozás: MNLBaML Pécs Város II. ker. Tanácsának iratai VB Tervosztály iratai XXIII. 155. |
Zénó, a kőróka a Köztérkép oldalán:https://www.kozterkep.hu/35428/roka#
Szabó László, a szobrászművész
Egerben született 1927. június 10-én. Édesapját 2 éves korában elveszítette. Valószínűleg tetőfedő ács lehetett. Az egri zsinagóga befedését ő oldotta meg. Édesanyja az egri dohánygyárban dolgozott, ám megromlott egészsége miatt abba kellett hagynia a munkát. Támasz nélkül nevelte két kisgyermekét, de fontos volt számára, hogy fia útját a szobrászathoz egyengesse.
Elvitte munkáit az Egerben élő Orbán József szobrászhoz, aki felismerte tehetségét és javasolta, hogy dolgozzon együtt az Egerben működő szabadiskolás művészekkel. Egyik kiállításukon megjelentek a Képzőművészeti Főiskola tanárai és javasolták a jelentkezését. A felvételi sikerült, 1950-1956 között végezte tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei: Mikus Sándor, Beck András és Pátzay Pál voltak.
1958-ban visszament Egerbe, de nem voltak megfelelőek a körülmények a megélhetésre és az alkotásra, ezért 1959-ben Szolnokra költözött. Az ottani művésztelepen kapott lakást és munkát. Két gyermeke született. Fia, László ugyancsak szobrászművész, aki a névazonosság miatt felvette édesanyja lánykori nevét is, így Hangay Szabó László néven készíti munkáit.
Szabó László élete végéig Szolnokon élt és alkotott. 2002. október 5-én halt meg.
