Magyarszentivánról 1927. február 18-án kerültem Pécs város nyugati peremén lévő (vele összeépült) Rácváros iskolához. Kántorsággal egybekötött, községi jellegű, osztatlan, egytanerős iskolájához.

Rácváros /váltakozva Németürög névvel) keletkezéséről, amely az Árpád korabeli Ürögh területéből, a szigetvári főút mentén kihasított 35. kat. holdnyi területen épült. Mivel 12 német iparos jobbágy volt az első telepesek között, ezt a telepet kezdetben Németürögnek nevezték. Ürögh pedig Magyarürög nevet kapta. A telepet a pécsi püspökség, illetve a székeskáptalan, mint kegyúr, földesúr létesítette. Pécsnek a török uralomtól való felszabadulása után a török előtt és alatt betelepült sok rác család lakott. 1691-ben egy évi moratóriumot adott a pécsi tanács a rácoknak a katolikus hitre való térésre. Az áttérést megtagadókat 1692-től kitelepítették Németürögbe a foghíjas telkekre – a telepet a ma is meglévő patak, mint Pécs határának keleti, tehát városi területe, szigetvári országút körül helyezték el. Ezekből a rácok által épített házakból ma is áll néhány, bár átépítve. Ezek a jellegzetes rác kapukról megismerhetők. Németürög 1901-ben hivatalosan is a Rácváros nevet kapta. Ekkor már egyetlen rác család sem élt itt. Helyüket magyar iparosok foglalták el. Ennek részletes történetét levéltári kutatásaim és a püspöki Sematizmusok alapján külön epizódban dolgoztam fel. Részletes térképet is találtam és ezt le, illetve berajzoltam a tanulmányba.

Tehát ide kerültem 1927. február 18-án. Itt 1923-ban az akkori kitűnő zenész elődöm - Enge János -, megalakította a Rácvárosi Polgári Daloskör férfikarát és az 1925. évi soproni országos dalosversenyen „Díszoklevelet” nyertek. Az állás elfoglalásához feltétel volt a karvezetési gyakorlat igazolása, illetve bizonyítása. Ezt dr. Berze Nagy János királyi tanfelügyelő szabta feltételül, lévén az iskola községi jellegű, amelynek alapján az ő felügyeletéhez tartozott. Nyolc pályázó közül ezzel csak én bírtam. A minta dalóra sikerült, tehát egyhangúan engem választottak meg. A választást a megyei törvényhatóság jóváhagyta.

Beszéljünk először az iskoláról!

Az iskola Mária Terézia által 1777-ben kiadott „Rátio Educationis” néven ismert rendelet alapján létesült, tehát ma /1987-ben/ 200 éves. Kezdetben 2 tanerős volt, de a patacsiak építettek maguknak iskolát, s így mindkettő osztatlanná vált. A fölöslegessé vált kis tantermet a lakáshoz csatolták s az oda tartozott 1933-ig. A tanterem 240 cm magas, deszka, gerendás mennyezetű volt. Rogyadozása miatt 2 db fagerendával 1929-ben alátámasztották.

Növendékeim száma 60-nal kezdődött és 1936-ban 116-ig nőtt fel. Tehát éveken át egyedül, egy teremben (a 6 üléses padokban 8-10 gyerek is ült) tanítottam hat osztályt. A létszám növekedése: 60-80-100- 116. A felpolcolás miatt megindult a fejlesztés, építési mozgalom, hisz a tanterem életveszélyes volt. Igen ám, de akkor a gazdasági válsággal küszködő országban honnan lenne biztosítható a pénz? Megjött a váratlan segítség. 1932-ben országgyűlési választás volt. A kormány jelöltje Brógli József. Rácváros ekkor közjegyzői székhely volt. Ide tartozott Patacs, Magyürög, Mecsekszentkút. A gazdasági helyzet miatt a 4 kisközséget 1931-ben Mecsekalja néven nagyközséggé egyesítették.

Tudni kell, hogy Rácváros kultúrközpont volt: jegyzőség, iskola, plébánia, orvos, patika, zöldkeresztes központ, később mozi. Volt 2 hentes, 5 fűszerüzlet, 3 fodrász, kovács, több kádár és 3 vendéglő is. Ezeket a lakosságon kívül a főút (ma 6-os út) hatalmas átmeneti forgalma tartotta el. A lakosság egy család kivételével értelmiségi, iparos, ipari munkás és szőlőtulajdonos volt. Természetesen volt számos szőlőmunkás és Ürögből letelepedett egy parasztcsalád.

A vármegye Rácváros sűrűn lakott szavazóira számított és a község elöljáróira /én már tanácstag voltam/ nagy nyomás felülről. No itt az alkalom! Helyes, mondtuk, de 6000 pengő az ára, hogy felépíthessük a rácvárosi új 2 tantermes iskolát. Kovács József bíró /ő alapította a Kovács-telepet a birtokán/volt a választási elnök, s én a jegyző. Az összes halottak „föltámadtak”, az összes elköltözött „visszajöttek” erre a napra. A szavazó jegyzőkönyvet háromszori leírás után éjjel 11 órakor vittük el Szalántára, a választási központba. Brógli József győzött, mi pedig azonnal megkaptuk a 6000 pengot és 1933-ra felépült az új 2x10 méteres, dupla spanyolfallal elválasztott tanterem. A kultúrelőadásokra gondolva, hogy legyen nagy térfogatú előadótermünk, lehessen dobogót, illetve színpadot felállítani és az én időmben már beszerzett zongorát is elhelyezni. Az új iskola tehát 1933-ban felépült. Ekkor volt a dalárda 10 éves jubileuma. Megszerveztem a népművelési titkár (Berki István tanfelügyelő, Berze Nagy János a fő- és az alispán/ jóváhagyásával az első Vármegyei Dalosversenyt, amelyen 16 énekkar vett részt. Pl. a Mohácsi Daloskör Margittai polgármesterrel az élen. Erről majd még lesz szó. Maradjunk az iskolánál! Ha akkor kiderül választási csalásunk, bizonyára a jegyző, a bíró és én néhány évre „szanatóriumba” kerülünk. Eddig hallgattam. A jegyző, a bíró meghalt. Igy gondolom, számomra 53 év után elévült az ügy. Nekünk semmi hasznunk nem volt. Az iskola a felettes hatóságok által jóváhagyva és hangsúlyoznom kell, a mecsekaljai iparosok olcsóbb munkadíjjal kizárólag az ő munkájukkal épült fel.

Még 4 évet kellett várnom, amíg 1937-ben kaptam egy tanerőt. A kezdő Karácsonyi Ilonát, aki Kaposvárra került és most ott nyugdíjas. Ő nekem nagy segítség volt. (Erről is később beszélek). 1940-ben még egy termet építettünk és lett 4 tanerős az iskola. 1942-ben 8 tanerős, és 1950-re kényszer-nyugdíjazásomkor már 14 tanerős volt… Mivel már jóval nyugdíjazásom előtt saját házamba költöztem, így a szolgálati lakásból újabb 2 tantermet alakítottunk ki. Ezzel egyidőben bérbevettem a szomszédos megürült házat. Ajtót törtünk az iskolaudvar felöli falba, így lett még egy tanterem. Az úttörőktől kaptam egy szép szobát és egy tantestületi szoba is létesült. Addig az iskola fakamrájából alakított tantestületi szobánk volt. Itt tornateret alakítottam. Addig az iskola előtt az utcán tornáztak a gyerekek. Persze szerek nélkül, pusztán gimnasztikát. 200 n-ölet adtam új orvosi lakás és rendelő építéséhez és 200 n-ölet az új zöldkeresztes lakás, fürdő és rendelő részére. Mindezt díjtalanul, ellenszolgáltatás nélkül. Ma is ott áll és működik a két intézmény.

Az igazgatásomhoz tartozó Patacson is átalakítással, toldással, 2 tanerossé vált a községi iskola. Közben természetesen államosítás történt, s ahogy már írtam, így vették át az objektumokat.

Magamról szólva 1940-ben állami körzeti iskola-felügyelő lettem. Elsőként a hegyháti, majd a felszabadulás után 1950-ig a pécsi járásé. Közben még Agócsy László kiváló zenetanárral együtt Pécs-Baranya összes általános és a még működő polgári iskolák ének-szakfelügyeloi lettünk. Miután, mint már jeleztem a szerelmem a zene volt. Ebből is a karvezetésen kívül a zongora-orgona. A pécsi jezsuita Pius Gimnáziumnak saját 6 tantermes, 6 tanerős zeneiskolája volt. Ennek szakvezetoje a civil Horváth Mihály magyar tanár, zeneművész volt. Ő hívott meg zongoratanárnak. Államosítás után a pécsi állami zeneiskola igazgatójaként oda is meghívott szolfézstanárnak 1952-ben. A Pius Gimnázium mellett az európai hírrel bíró Pécsi Püspök Gregorián fiú (énekkari) iskola zenetanára is voltam. Vezetője Mayer Ferenc a regensburgi ilyen nemű iskolájában diplomázott. A fiúk /4 évig az én fiam is/ a székesegyházi fiú vegyeskar tagjai voltak. Főleg falusi tanítók jófeju fiai kaptak itt teljesen ingyen bentlakásos teljes ellátását. A székesegyház tartotta fönn az intézetet. Épülete ma is áll. Az ipari tanulók otthona az épület. Több éves zeneoktatási gyakorlattal rendelkeztem és 1948-ban a Zeneakadémián vizsgáztam. Tudniillik papír nélkül nem taníthatott 1947-tol senki a nyilvános intézetekben. Tíz évi nyilvános működést kellett hivatalosan igazolni a vizsgára való jelentkezéskor. Sikerült. Intézeti oktatásra voltam jogosult.

A rácvárosi iskolában gyermekkórust vezettem, szerveztem még az osztatlanul működés idején. Volt miből válogatnom. Az Éneklő-ifjúságban kétszer egymás után elvittem a vándordíjat, harmadszorra csak az első díjat sikerült megszerezni. Ezt odaadtam a Rácvároson fölépült új remek általános iskolának. Szemembe mondták a vidéki kollégák: „nem érdemes benevezni, most, ha Rácváros jelen van, nem lehet vidéki az első!” Erre én nem neveztem be többé, dacára annak, hogy dr. Berze tanfelügyelő úr személyesen kijött a lakásomra és kérdezte, hogy képzelem el az ifjúsági versenyt Rácváros nélkül? Megmondtam, és tudomásul vette. Ekkor Kékesd vitte el a megérdemelt első díjat.

dr. Berze Nagy János tanfelügyelő nyomán a kérésére Mecsekalja nagyközség (mint leírtam) Rácváros, Magyarürög, Patacs, Mecsekszentkút(Kovácstelep) lakói közt nem találtam sem népdalt, sem népi mondát, mesét. Egyszóval népi hagyományt. A lakók réges-rég Pécs városhoz kapcsolódtak. Naponta piacra jártak, városiasan öltözködtek, a munkások főleg a rácvárosi és ürögi munkások a pécsi válkistoknál dolgoztak. Nem őriztek meg semmit a múltból. Egyetlen egy hagyományt találtam Mecsekszentkúton. Tudniillik azt kerestem, hogy Rácváros és Mecsekszentkút sváb telepesei honnét jöttek Magyarországra. Patacs és Ürög Árpád-korabeli település. A mecsekszentkútiak között több Pillári nevű család volt (egy a Pillári Mátyás ma is ott él). Mondották, hogy Tirolból származnak. Nevezetesen ott az Alpokban vagy egy Pillári nevű hegy, és ahogy a pécsi püspökség és káptalan Németürög alapításakor 12 német iparost telepített oda, úgy a mecsekszentkútiakat is akkor telepltették Vöröshegy és Remeterét tövébe erdei munkások gyanánt a tiroli Pillár hegy tövéből. Csak is erdei munkások lehettek. Érdekes, hogy a mecsekszentkútiak megszűntek erdei munkásoknak lenni és kőművesek, vándorkőművesek lettek. A 36 ház mindegyikében legalább 1 komuves volt, még a 30-as években is. Tavasszal mentek, osszel hazajöttek. De megunták az erdok alatti lakást, s ma már csak 3 család él a régiekből. Leköltöztek Kovácstelepre, az Ürögi útra, Pécsre. Megfigyeltem, hogy az asszonyok az erdei termékeket szedték. Minden családnak a Remeterét, a Vöröshegy, a Jakabhegy és Daindoli Mecsekben megvolt a saját területe. Ezt szigorúan betartották. Szedték a hóvirágtól, a gombáig stb. mindazt, amit el lehetett adni. A hóvirágokat csokorba kötve közösen csomagolták és Pestre vitték az éjjeli vonattal. Ott már várta őket a fölvásárló az állomáson. A temetőjük a megszűnt Pálosrend széthordott épületei, temploma helyén van. Magam láttam az alapfalakat. Már megszűnt a temető. Ma Mecsekszentkúton Pécsről kitelepültek laknak, sok üdülő van az erdő szélén és rendes a buszjáratuk.

Befejezésül Mecsekalja-Rácvárosról. A rácvárosi temetőben, ahol anyám, apósomék és két felnőtt gyermekem fekszik, a sírköveket, a fejfákat vizsgálva találtam az itt mellékelt, általam lebetűzött, néhai elődöm – kiváló tanító lehetett – sírfeliratát.

Mellékelem a Dunántúli Napló folyó évi (1987) június 9-i számát, amely valószínűleg életem utolsó tevékenységét írja le.

Népmuvelési munkák:

….Volt tehát dalárda, a gyermekkórus. A dalárda színjátszó csoportot alakított, volt színpadi fölszerelés, amelyet az iparos tagok készítettek és összekalapáltunk egy zongorát. Karácsony Ilonával egy gyermek népi-kört létesítettünk. Ezzel eredeti népi játékokat adtunk elő. Kétszer nagy sikerünk volt a pécsi színházban 110 gyermek egy látványos koreográfiát adott elő, harmadszorra Kodály „Székely lakodalmas” című játékának egy általam összevont csoportosítását adták elő ugyancsak a színházban. Mecsekalja lakossága élvezhette a fentebb jelzett együttesek színes műsorát. Hozzátéve a pécsi művészek által előadott műsorszámokat. Pl. a székesegyházi fiú vegyeskar előadta Allergi: 8-9 szólamú Miserenéját is. A színjátszók előadták pl. Kodolányi Földindulását, Mikszáth: Vén gazemberét, én voltam a főszereplő. Lányom is közreműködött egy ilyen műsor után a tanfelügyelő, a megyei urak engedélyt adtak egy ének zeneműveket tároló működéséhez. A baranyai népművelési hivatal egy külön szobájában egy pesti Magyar Kórus Zenemű Kiadó, főleg felnőtt és gyermekkarok /2-3-4 szólamú, férfi-, női-, vegyeskari/ részére tároló polcokat. A Pécsi Angster cégtől ingyen használatra egy jó harmóniumot, és minden hét csütörtökén /falusi tanítási szünnapon/ délután 2 órától 5 óráig Som Károly bányatelepi karnagy kollégámmal fogadtuk a falusi karvezető tanítókat. Bemutattuk a kívánt és kiválasztott műveket. Én készítettem egy kezdő énekkarok számára 2 évre szóló heti 2x2 órára terjedő tantervet. Ezt a katolikus kántor szaklap egri nyomdájában kinyomtatták és az ország összes karvezetői, falusi tanítói ingyen megkapták. Kizárólag világi művek tanításáról volt szó. Az eladott /bőven volt/ művek árát félévenként elszámoltuk a Magyar Kórus Kiadóval. Bárdos Lajos és Forrai Miklós voltak támogatóink. A dalárda összetételét is vázolnom kell. Tagjai: iparos, kereskedő, országúti kőtörő munkás, a postamester leánya, a cselédjük, a fiúk, dr. Juris segédjegyző, a főjegyzoné, tanító, háztartási asszonyok, faszobrász és szőlőmunkások. Itt már 1927-ben demokrácia uralkodott. Tegezték egymást és közös estélyeket rendeztek. Két zeneművész növendékünk is volt. Egyik ma is Pesten működő zongoramuvész, a másik a rádiózenekar brácsamuvésze. Igaz testvéri szeretet uralkodott. 1927-ben öt hónapi működésem után a szegedi országos dalosversenyen 34 énekkar közül /6 pestit lehagyva/ II. díjat szereztünk. 1928-ban Kaposváros I. díjat, 1929-ben Debrecenben tiszteletdíjat, 1931-ben Budapesten egy ponttal lemaradva 32 tagú énekkarom a győri 120 tagú énekkar mellett a Zeneakadémián a II. díjat szerezte meg (42-41 pont) Ezt követte az 1932. február 26-án meghívásos rádiószereplésünk. /Várnai Ferenc: Daloló Baranya c. könyv 55. oldal/. A budapesti sikeres versenyt rádiószereplés követte. Erről 1932. február 27-én a Dunántúli Napló a következoket írta: „Ma délután fél 6 órakor Baranya legkiválóbb falusi dalárdája és vegyes kara, a Rácvárosi Polgári Daloskör a rádióban szerepelt. Pénteken reggel utazott fel Budapestre a 32 tagból álló lelkes gárda, Keller János tanító karmester és Vadas Gábor zenetanár kíséretével.”A kitunő hanganyagú, fegyelmezett gárda, amely már sok dicsőséget szerzett községének, éppúgy mint a baranyai dalkultúrának, 45 perces hangversenyt adott az ambiciózus Keller János tanító vezényletével és Vadas Gábor zongorakísérete mellett. A dalkör változatos műsorán a magyar műirodalom gyöngyszemei szerepeltek. Az országos versenyeken is elmerést szerzett dalárda rádiószereplése is a legteljesebb sikerrel járt. (A szereplés február 26-án volt). Mint fentebb már jeleztem, 1933-ban az iskola avatásakor megrendeztem az első Megyei Dalosversenyt 16 énekkar részvételével. Erről Várnai Ferenc „Daloló Baranya” című muvében a következoket írja: „Baranya megye felnőtt énekkarai 1933-ban találkoztak először. Baranya Vármegye Törvényhatósági iskolán kívüli Népművelési Bizottsága – olvashatjuk a meghívón. – A rácvárosi Polgári Daloskör 10 éves fennállásának jubileuma alkalmából Mecsekalján (Rácváros) 1933. évi május hó 14-én tartja első vármegyei népművelési dalosversenyét.” A Dunántúl 1933. május 16-án a következőket írta a napról: „Vasárnap, május 14-én ritka szép ünnepségek színhelye volt Mecsekalja. délután 2 órakor kezdődött 16 vidéki dalárda vármegyei versenye. Kedves kép volt, amikor az egyes dalárdák Rácváros útján felsorakozva, megkoszorúzott zászlók alatt, koszorúslányoktól kísérve a díszterembe vonultak…” A versenyt dr. Berze Nagy János nyitotta meg: „A ma összegyult énekkarok – mondotta többek közt – a vármegye különféle nyelvű lakosságát is képviselik. Ezeket mind egy gondolat hozta össze: a magyar dalkultúra! S ha igaz, mint ahogyan igaz, hogy dalban érzelmeinket fejezzük ki, akkor elmondhatjuk, hogy Baranya vármegye lakosságát egy érzés, a magyar érzés közössége forrasztja egybe, ez pedig ország-világ, ellenség és jó barát előtt csak azt jelenti, hogy Baranyának még helyén van a szíve!” A vármegyei népművelés közreműködő szervezésemmel 1934 májusában Harkányban rendezte meg a második megyei dalosversenyt. Ezen már 37 falusi énekkar volt jelen 1200 dalossal. Folytatólag 1935. augusztus 29-én a megyei Anyák Napjához kapcsolódva volt a harmadik dalosverseny. A nehéz vegyes kari csoportban Rácváros lett az első (Vándordíj). A délutáni ünnepségen megjelent Horthy Miklós és neje is. A műsort a rádió is közvetítette. A riporter dr. Kondola Géza volt. Ezen az öt első díjas énekkar is szerepelt. A negyedik, egyben utolsó dalosverseny 1939-ben újból Rácvároson volt.

A megyei népművelés keretében 1933-ban egyhetes karnagyképzo tanfolyamokat rendeztünk. Az elsőt Pécsett Borki István népművelési titkár szervezte meg. A másodikat jómagam Rácvároson 1937-ben, a harmadikat 1943-ban Mohácson. Ezekrol Várnai Ferenc könyvének 94-95. oldalain így emlékezik meg: „A második karnagyképző tanfolyam Mecsekalján volt 1937-ben. A harmadik, a méretében szerény, de szervezettségében kifogástalan, Mohácson volt 1943-ban. A Dunántúl c. folyóirat úgy méltatta ennek munkáját: „A tanfolyam kitunő eloadói végigvezették a hallgatókat a helyes karéneklés és kartanítás minden nehézségén. Dr. Török Zoltán fővárosi énektanár és zeneszerző a zeneelméletből adott elő. Forrai Miklós, a Pécsett is jól ismert kamarakórus karnagya, egyénenkénti foglalkoztatással tette bensőségesség és értékessé. Dr. Molnár Imre zeneművészeti főiskolai tanár, az akadémia hangképzés mestere az énekkari képzésről tartott igen nagyjelentőségű előadásokat.” A sikeres tanfolyam elokészítését és lebonyolítását Kerényi János, a megyei dalesttevékenység vezetője és Schein Károly karnagy végezte. A 36 előadást magába foglaló karnagyképző tanfolyamot Takács Jenő népművelési titkár zárta be. „Baranya tanítósága részérol – fejezte be írását a tudósító – hálás köszönet illeti a vármegyei népmuvelési bizottságot, amely ilyen nehéz idokben is biztosítani tudta a nemzet és a faluművelés szempontjából annyira fontos énekkari kultúra fejlesztését.” Az általam szervezett népmű velési karnagy-kurzusok és a falusi kántortanítók számára rendezett egyházzenei szemináriumok eloadói: Bárdos György, Kertész Gyula, Forrai Miklós, dr. Koudela Géza, dr. Werner Alajos, dr. Bárdos György, Pantel Ferend és dr. Török Zoltán voltak. Hangsúlyozom, hogy karnagy tanfolyamok, megyei dalosversenyek és különösképpen a Rácvárosi Polgári Daloskör összes verseny útiköltségeit a Vármegyei Népművelés fedezte. dr. Fischer Béla főispán, dr. Horváth István alispán, dr. Berze Nagy János királyi tanfelügyelő, Berki István népművelési titkár az ügy iránti megértő jóindulatának s önzetlen támogatásának volt köszönhető. A fent nevezetteknek köszönhettem, hogy a Közoktatási Minisztérium kétszer fizetési előléptetéssel kitüntetve a VII. fizetési osztály 1 fokozatába kerülve, elértem az elérhető legmagasabb fizetési fokozatot. A tanfelügyeloség és a megyei népművelés az Országos Magyar Dalosszövetség keretében az O.M. Dalosszövetség az 1939-es győri országos dalosverseny ezüstérmes csoportjának és a terület visszacsatolások után a kassai országos dalosverseny általános zsűri elnökségével bízott meg. Plakettel és ezüst koronás dísztűvel tüntetett ki.

Mint elöljáróban már említettem, 1919-ben Pápán gyümölcskertészetet tanultam 6 hónapig. Rácvároson ezt is beszámítva 10 község körzeti faiskolát alapított 3000 n-ölön. Nem volt szakemberük. Miután pályázatom idején ennek bizonyítványait is mellékeltem, engem kértek föl a faiskola vezetésére. Elvállaltam. Megfizették. Ezzel is a jó népemet, a gazdaságot, hazámat szolgáltam. Szereztem egy kiváló szakértő munkás párt. A faiskolát 1930-tól 1948-ig vezettem. Évente ezerszám láttuk el jó gyümölcsfákkal, nemes tagokkal a 10 községet. Vörös József szakmunkásom feleségével napi 500 szemet helyezett el az alanyokba. A vadalanyokat Zalaegerszegről, a szemző gallyakat Budapest Kamara-erdei törzstelepéről kaptuk. Magam fizikai munkát nem végeztem, csak irányítottam az összes szak- és egyszerű földmunkákat. Természetesen az úgynevezett vetésforgót is én készítettem el. 1948-ban a Földművelési Minisztérium törvényerejű rendelete a faiskolai területet 4000 n-ölben jelölte meg. Területhiány miatt a mi faiskolánk megszűnt.

Zeneoktatás – zeneiskolák

Mint már jeleztem, kezdő tanító koromtól az iskola mellett zongoraoktatással foglalkoztam. Két intézetben oktattam: a pécsi Pius Gimnázium zeneiskolájában és a Pécs egyházmegyei Püspöki Énekiskolában. A Pius Gimnáziumot 1948-ban államosították. A püspöki énekiskolát pedig megszüntették, noha az állam és a katolikus egyház közötti megállapodás szerint nem kell bezárni. 1952-ben az akkor muködő pécsi zeneiskola kettévált. Létrejött a tanárokat is képző zenei szakiskola és helyben maradt, míg az alsó fokú állami zeneiskola elköltözött egy bérelt épületbe és újjászervezodött. Színhely: Jókai u. 2. sz. Egy festéküzlet és egy kárpitos üzlet helyiségeiben kezdte működését. Horváth Mihály (volt Pius Gimnázium tanárát), az ottani zeneoktatás vezetőjét nevezték ki igazgatónak. Ő hívott meg szolfézstanárnak. Azt nem írom meg, hogy a 30-as években, hogy jutottam el Kodály relatív szolmizációjának és zenéjének ismeretébe és szeretetébe. Mindenesetre megemlítem, hogy a felszabadulás után Kodály Pécs város vendége lett hónapokra. A székesegyházi énekkar adta elő az országban először, tehát bemutatóként a pesti opera óvóhelyén írt vegyeskari miséjét. Mayer Ferenc kanonok, karnaggyal együtt beszélték meg minden részletét, sőt az Agnus Deit Kodály tanította be a fiúk kórusának. Orgonista Halász Béla orgonamuvész kísérte. A 25 éves jubileumon ő is játszott. Kodály egész előadássorozatot tartott a pécsi zenetanároknak. Valamennyin részt vettem. Mi kértük fel, írjon egy tisztán pentaton (5 fokúság) hangnemben írt művet zongorára. Teljesítette. 12 táncot írt tisztán fekete billentyűkre (tudniillik ezek adják ki az ötfokú pentaton hangsort). A színházi Kodály-est alkalmával Horváth József (zeneiskola majdani igazgatójának fia és a rácvárosi Mérnök János adta elő. Mindkettő zongoraművész volt – lett. Horváth József évek óta Salzburgban muködik, Mérnök János a pesti Zeneakadémia egyik iskolájában tanít, lakik Budapest II. kerület. Nyúl u. 9. 1967. IX. 1-én ment nyugdíjba, 60 éves. Mérnök János még Takács Jeno tanítványaként a Rácvárosi Polgári Daloskör jó tenoristája volt. Ő az állandó pesti vendéglátóm. Mindig együtt látogattuk évenkint többször Bárdos Lajost. Igy halála elott nem sokkal is nála voltunk. Csókkal búcsúztunk, s nem gondoltuk, nem is hittük volna el a korán bekövetkezett halál lehetoségét. Bárdos Lajos 1935-36-ban tartott Rácvároson szemináriumot, s ezért ismeretségünk nagy barátsággá fejlődött. Már akkor megajándékozott egy Bach orgonaművek gyűjteménnyel. amely jelenleg a székesegyházi könyvtárban van.Tehát szolfézst tanítottam az állami zeneiskolában. A szörnyen mostoha körülmények között működő iskola, helyiség és tanárhiány miatt nem tudta a jelentkezoket felvenni. Igy Weininger Margit kiváló zongoratanárral (Jandó Jenő muvész első és előkészítő tanára volt) megalakítottuk, megszerveztük a Zeneoktatási Munkaközösség iskoláját. Weininger Margit volt a vezető 1956-ig. Akkor lemondott. Én vettem át 7 évre a vezetést (1963. augusztus 3-ig). Most a Városi Tanács Művelődési Osztálya vezetésével működik. Állami zeneiskolai működésem alatt 1953-ban a Pécsi Állami Tanítóképző II. számú (az I. számú Enge János volt, ki mint a székesfehérvári zeneiskola igazgatója fejezte be működését) zenetanári állását ajánlotta fel a városi Tanács Művelődési Osztálya. Nem fogadtam el. A tanítóképző 1955-ben megszűnt. A Zeneoktatási Munkaközösség részére tantermeket béreltünk a Leöwey leánygimnáziumban. Két zongorát vettünk, vagy 30 hegedűt kölcsönzésképpen. Én azonban a vidékre, a megye nagyobb községeire is gondoltam. A vidéki gyerekeknek is joguk volt a zeneoktatásra. Meg is valósítottuk. Weininger Margit Szigetváron és Siklóson kezdte, majd én ezeket fölfejlesztve bővítettem a kört. Pécsvárad – Harkány – Sellye – Vajszló – Sásd – Abaliget – Pécs – Vasas-Somogy bányatelep. Érdeme van ebben Antal Györgynek, az akadémia kihelyezett tagozata igazgatójának. Rendelkezésemre bocsátotta a tanárjelölteket. Ezek pénz kerestek s módjuk lett módszertani ismereteik gyakorlására, fejlesztésére. Igy a Pécs városával és a vidékkel cca 500 növendékkel és 35 oktatóval működött. Pécsett növendék-hangversenyeket rendeztünk és a vidékieket is szerepeltettük. A tanerők részére továbbképző tanfolyamot szerveztem. Érdeme van Horváth Mihály igazgatónak, aki az 1956-ban kapott szép új iskolában az oktatás közbeni üres termeket rendelkezésemre bocsátotta. Ilyen módon a Zeneoktatói Munkaközösség fölfejlődött. Ma az állami zeneiskola két remek épülettel, korszerű, remek berendezéssel, 50 tanerővel közel 1000 növendéket nevel. Igy a munkaközösség már elveszítette jelentőségét. 1963. szeptember 1-én kiléptem az állami zeneiskola és a munkaközösség szolgálatából. Rövidesen találkoztam a pécsi Széchenyi téren lévő Belvárosi Plébán és dr. Hegyi László nevű, a római Santa Cecília Zeneakadémiát végzett káplánjával. Ez a plébánia a török dzsámi kupolás templomában működik. Dr. Hegyi László ismerve munkásságomat, meghívott a megürült orgonista állásra. Elfogadtam és teljes 14 évet szolgáltam 1963-1971). A remek, 45 szóló regiszterrel bíró kb. 4500 síp és orgona nagy boldogságot jelentett számomra. Ez 165 kapcsolóval bíró elektropneumatikus Angster mű. Ez volt életem egy vágyának megvalósulás. Bach-Liszt-Kodály-Pikáthy-Barchman-Prosi- Dubois- Guilmnet-Mendelshon-Grieg stb. stb. művek szerepeltek a repertoáromban. Csak klasszikus műveket játszottam. Annyit gyakoroltam, amennyit akartam. A fent nevezett Hegyi Lászlón kívül dr. Horváth János püspöki helynök, mint főnököm, nagy elismeréssel fogadott. II. János Pál pápától egyházzenei működésem 70 éves évfordulójára elismerő diplomát és jutalmat kaptam.

Még egyről kell beszélnek, bár ez nem pedagógiai, sem népművelési, de megörökítésre érdemes pécsi, mondhatnám országos ügy. Mind a Pécsegyházmegyei Cecília Egyesület (8, az egyházi zenével foglalkozók tömörülése) titkára, én rendeztem és szerveztem meg az Angster-orgonagyár fönnállásának 75 éves, két teljes napot igénylő jubileumi ünnepségét. erről egy 25 oldalas részletezőés összegző brosúrát szerkesztettem, részben magam írtam. A Pécs Egyetemi Könyvkiadó nyomdája adta közre. Remek papíron készült és minden magyar egyházi zenész díjtalanul megkapta. Egy példány birtokomban van és rendelkezésemre áll.

 

Pótlás

1987-ben a Zsámbéki Tanítóképző Foiskola 100 órás tanfolyamra megbízott eloadónak. Dicsekvés nélkül mondhatom, sikerrel szerepeltem. A sok professzor, docens, adjunktus stb. mellett Zsámbék megköszönte dr. Kanyar József kaposvári levéltáros, főiskolai tanárnak, hogy engem előadónak ajánlott a tanfolyamukra. A kaposvári tanítóképző foiskola felkért, hogy a végzősök diploma dolgozatához segítő oktatást adjak. Már megindult a folyamat a keszthelyi ifjú tanítónő Lénárd Piroska 4 órányi előkészítésével. A főiskolán bíztattak életművem megírására. Megírtam. Csakhogy én nem vagyok író, jól tudom, hogy művem lektorálásra szorul. Még sok élmény él bennem, de nem akartam nyújtani az elbeszélést.

Ami a 6. epizódból kimaradt

A háború …… 1944

1944 márciusában a német SS alakulatok megszállták Rácvárost is. Parancsnokuk egy őrnagy volt, akit minden erőszakossága ellenére sem engedtem a házamba. Inkább két őrmestert szállásoltam be a téli konyhából hálószobává alakított helyiségbe. Egy hórihorgas termetű főhadnagy volt, a saját szóhasználatuk szerint, a Spiesz, aki mindent végrehajtott és az egész csapat felett uralkodott. A német megszállással egyidőben az Alföldről Kovácstelepre származott Kamú János kubikos megszervezte a Nyilaspártot. Nem sok sikerrel, de mégis sikerült neki 1944 nyarán Szálasit párt- és népgyűlésre Rácvárosra lehozni. A népgyűlésből végül semmi sem lett, kudarcba fulladt. Kamú és Szirt István, a rácvárosi katolikus káplán között nagy politikai csata folyt. Ez még a szószékre is felkerült, sot az Új Magyarság is írt róla. Nem merték a káplánt letartóztatni, sot alkudoztak vele. Ő gyozött, természetesen velünk. A németek lefoglalták az iskolát. Én, Szvehla Pál kovácstelepi vendéglős termét kibéreltem délelőttökre. Minden osztály hetenként kétszer jött előadásra. Mindenképpen volt tanítás, nem engedtük szabadságra a gyerekeket. Patacson zavartalan volt a tanítás két tanerővel: Lippay Antal és felesége. Én a dalosokkal zongoránkat bakokra, élére állítottuk a falhoz erősítve. Minden szekrény jól elzárva. A könyvtár is. A vécé pöcegödrének tisztítása ügyében nagy vitába keveredtem a Spiesz-szel. Bevitetett a Gestapóra. Fél napi vita után kiengedtek. Tudniillik azt mondtam, hogy akik használták, azok tisztítsák is ki. Erre ok az iskola mögötti vízelvezető árokba lapátolták az ürüléket. Miután tudták, hogy német származású magyar vagyok, követelték, hogy lépjek a Volksbundba. A jogot végzett (dr.) fiam, akkor már 3 éve clerosis multiplexben (idegbénulásban) szenvedett. Követelték, ő is lépjen a Bundba és azonnal kiviszik Németországba a biztos gyógyulásra. Hát nem léptünk be. A fiunk velünk együtt tudta, hogy gyógyíthatatlan. Ezt a pesti klinika világhírű professzora, dr. Benedek (ott feküdt hat hétig) határozottan kijelentette. Ehhez járult azután, hogy a német katonákat felváltották a besorozott baranyai Volksund Jugend katonái. Ezek csinálták a ramazurit. A zongorát ledobták, tönkre verték. A szekrényeket felfeszítették és a naplókat, irattárat, könyvtárat szétszórták stb. stb… Erre én a Spiesz előtt súlyos kritikát mondtam a németek kulturáltságára. Utolsó mondatom volt: „Ich habe meine Meining von Ench!!!” Eredmény: másodszor is bevittek a Gestapóra. Most csak a helyi és megyei közigazgatás /fő - és alispán) erélyes közbenjárására jutottam ki. Úgy október elején, egy este a városból jövet betértem a nagyvendéglobe, vacsorázni akartam. Ott szórakozott Spiesz, két hadnaggyal. Én félre ültem egy barátommal. Sokan voltak a vendégloben, lévén már újbor. Jön ám Spiesz és igazoltat. Közben letesz elém egy töltött pisztolyt, a másik a kezében. Felhív, hogy menjünk ki az udvarra párbajra. Mert ki vagyok én? A nevem? Mindig Kerényi voltam? Hol tanultam ilyen jól németül? Erre én: „Aber Mensch, lassen sie nich ruhen!” Ő: „Wass! Ich Bin ihnen kein Mensch! Wissen sie wass ich in civil bin?” Én: „Nein” Ő: „Ich bin ein Graf” Én:” Entschuldigen sie, est is nicht auf ihne Stietne geschrieben!” Ő:”Genug! Stehen sie auf, un hinaus!” Mindez hangosan. Erre megmozdult a vendéglő. Őt a két hadnagya, engem a vendégek vettek körül. Általános zűrzavar, s én kilógtam a tánctermen keresztül az utcára. Aznap éjjel két gránátot dobtak a kertembe. Kitépték két hatalmas ananász kajszifámat és több szőlőtőkét. Lassan megindult a visszavonulás. Látom a kapuból, hogy kihordják az utcára az iskola bútorzatát. Áll két nagy teherkocsi. Szaladok át, s kérdem mit csináltok? Elviszünk mindent, ez a parancs – felelik. Átellenben lakott az őrnagy, észrevett engem, mert tiltakozásomra leálltak. Futva jön. „Was is da?” A katonák: ”Der Direktor erlanbs es nicht!” Az őrnagy: „Was wallen sie? Sie niedertrechtiger kommunist, si suft! Warten sie nur, ich kommenschon zurück um ihnem!! Alles niederwefen!” – és elment. Nem jött értem vissza. Itt vagyok, és élek. De az őrnagy után megjelent egy Wermacht hadnagy és mindent rendben visszarakatott a termekbe. Bemutatkozott: tanító Ausztriában, Mariazellben. Bocsánatot kért a Wermacht nevében és elmondta, hogy ittléte alatt tanulmányozta a magyar tanügyet s látta, milyen szegényesek az iskolák. Megindult az áradat Nyugat felé, s köztük felpakolt kubikos talicskával, feleségestől Kamú János nyilas testvér is. Azután megérkezett a felszabadulás. Megindult az újjáépítés, a munka és a tanítás is. A tanügyi hatóság, a főigazgatóság megerősített összes volt tisztségeimben. 1945-ben tanácstag választás. A helybeli kommunisták első helyre engem jelöltek. Meg is választottak. Itt kell elmondanom, hogy Kamú Jánossal az élükön, a nyilas uralom alatt le akarták tartóztatni a Mecsekalján élő közismert négy vérbeli kommunistát (Nemeskéri Ádám, Németh Lajos, Kő Kálmán és Triebel Lajos). Mi hárman: a jegyző, a bíró és én személyes felelősséget vállaltunk értük. Erélyesen tiltakoztunk a letartóztatás ellen, mert erre nem volt ok. Kamú János egy szép napon nyugatról visszatért, 1945-ben Mecsekaljára. És ez az ember, aki Szálasit Rácvárosra lehozta népgyűlésre, ez lett a Kommunista Párt főembere, aktivista, ez ítélkezett felettünk. Népgyűlés volt a moziban. Ennek műsorában Nemeskéri Ádám nyilvánosan megköszönte nekünk a négyükért való kiállásunkat, köszöni az életüket. Másnap mind a négyet Pécsett kizárták a pártból. Egyik áldozat én lettem. Én, aki ezt az osztatlan iskolát – 1937-ben még egyedül 116 gyereket tanítottam – 1949-re 14 tanerosség fejlesztettem. Építettünk a tanítói szolgálati lakásból (mert a sajátomban laktam). 2 tantermet létesítettem, én, aki a megürült szomszédos Varga házat kibéreltem, az iskola udvarából ajtót törtem, s egy tanteremet, egy úttörőszobát, egy tantestületi szobát is létesítettem stb. stb., fejlesztettem, engem 1950. január 1-től megfosztottak (Szabó Károly AV. százados új igazgató) minden tisztségemtől és szeptember 1-ével 38 és fél évi szolgálatommal 475,-Ft kegydíjjal nyugdíjaztak. Január 1-től a tanév végéig az IV. alsó tagozatos osztályt tanítottam. Ez az osztály a VIII. osztály végéig, a „Kerényi osztály” melléknevet bírta. 1945 (1950) januártól júniusig három igazgató váltotta egymást. Fazekas István, a harmadik, olyan botrányos tantestületi ülést produkált, hogy két nőtanár elájult, orvost (dr. Molnár István) kellett hívni. Nagy botrány volt. Összefogott Rácváros népe (az utcára nyíló ablakok tárva voltak) és nem akadt pécsi tanerő, aki vállalta volna az igazgatóságot. És mi következett? Ugyanaz a főigazgató, aki engem elcsapott, berendelt hivatalába s tanácsot kért, illetve aziránt érdeklodött, kit kellene kinevezni Rácvároson igazgatónak, hogy a szülők és az iskola közt a régi rend legyen. Nagyot nevettem és mondtam: Engem kidobtatok, s most tőlem kértek tanácsot? Javaslom: Molnár Ferencet. Ők: Felelsz érte? Újból nevettem és: Én, aki már semmije sem vagyok az iskolának, hogy feleljek érte? Sietve távoztam. Utóirat: Kinevezték Molnár Ferencet /helyettem volt, én hoztam az iskolába/ és rend lett. Ott folytatta, ahol én 23 év után abbahagytam, amihez a szülők, a nép és a község hozzászokott…

A többi már a VI. epizódban megtalálható.

A Pécs-Rácvárosi Általános Iskola igazgatója hiányolta Móricz Zsigmond 1938. évi látogatását, melyet egy oldalnyi cikkben – Virágoskertben – címen a Pesti Naplóban leírt. Pedig épp ezért őt vették névadónak az új iskolában, és én lepleztem le a domborművét. Tehát folytatólag ezt is megírom.

Az iskola Mária Terézia közoktatási törvénye alapján létesült, s most kb. 200 éves. Az iskola községi jellegű volt és 2 tanerosnek épült. Ide jártak a rácvárosi gyerekeken kívül az ürögi és patacsi tanulók is. A század elején a patacsiak külön iskolát építettek és ezzel a rácvárosi iskola osztatlanná vált egy tanerő vel. Rácváros és Magyarürög tartotta fenn. Az iskolaszék közös volt. Én 1927 február 18-án foglaltam el a községi római katolikus kántorsággal egybekapcsolt állást. Az iskola igen rossz állapotban volt. A tanterem 2 m 40 cm magas volt és össze-vissza tákolt deszka mennyezettel bírt. Hossza 10 méter . A padlás használaton kívül volt. Életveszélyessége miatt 1930-ban 2 gerendával felpolcoltuk. A négy kisközségből álló körjegyzoség (Rácváros, Magyarürög, Patacs és Mecsekszentkút) Mecsekalja néven nagyközséggé alakult. Közben Rácváros alatt 1933-tól felépült Kovácstelep. Majd Rácváros és Patacs között Czupi-telep. Ezzel szaporodtak a tanulók is. Államsegély és az iparosok, a parasztok ingyen munkájával 1933 tavaszán felépült az új iskola, melynek két terme dupla és spalétaszeruen széthúzható közfala révén 20 méteres hangverseny, illetve előadótermet nyertünk. Ugyanis a Dalárda, a színjátszó csoport, a leányegyesület nagy kultúréletet teremtett Rácvároson pécsi, sőt pesti művészek közreműködésével. Pl. a Dalárda már 1932. februárjában Pécs-Baranyában elsőként 45 perces önálló hangversenyt adott a pesti rádióban. Szóval 1933 nyarán a Dalárda 10 éves jubileumán itt rendezett első vármegyei dalosversenyen avattuk fel az új iskolát. Korai volt az öröm, mert második tanerőt csak 1937 vége felé kaptunk. Addig én egyedül, de együtt tanítottam 110-120 gyereket 4 éven át. Az új tanerő Karácsonyi Ilona kezdő tanító (szülei is tanítók voltak) volt. Nagyon törekvő, szorgalmas tanerőnek bizonyult. Ezek előre bocsájtásával (Hogy ismerjük meg a körülményeket) rátérek a nagy magyar író látogatására.

Nagy meglepetés és megtiszteltetés volt ez számunkra. Móricz Zsigmond az Ormánságban tett írói tanulmányútja befejezéseként jött Rácvárosba, hol nagynénje özv. Szeréminé tiszteletes asszony – pont a szomszédságomban – élt. Itt dolgozta fel az összegyűjtött anyagot. Ő iskolánkat nem ismerte, és az itt szerzett élmények teljesen újak voltak. Pont a tízórai szünetben lépett be a kapun. /A kapu a rácvárosi építkezésre jellemző 200 éves gyakorlat szerint nagy boltíves kocsibejáratú volt. A keskeny gidres-gödrös, vízmosta lejtős udvarban 120 gyerek futkosott, visított. A kapun belül állva, nagy meglepetéssel nézte a paradicsomi szabadságban rohangáló tömeget. Egyik fiú jelenti, hogy a kapuban egy nagybajuszos bácsi áll már hosszabb ideje. Kimentem, azonnal megismertem és örömmel üdvözöltem. Bejöhet-e kérdi? Természetesen! Csendet teremtve, bemutattam Zsiga bácsit. Nagy taps és éljen! Először az alsó tagozatot látogatta meg, majd hozzám jött be. E látogatás eredménye a Pesti Napló 1938. évi január 28-i számában Virágoskertben címen jelent meg írása. E cikk a felnőtt ifjúság számára kiadott elbeszélések gyűjteményében található meg. Minden ifjúsági könyvtárban megtalálható. Nagyon bájosan mutatja be Karácsony Ilonát, tanítását. Megérdemelte. Nálam történelem óra volt, éspedig Magyarország 1514-ben. Móricz nem tudta megállni, hogy bele ne kapcsolódjék. Valóságos kis vitát rendezett. Errol az óráról is elismeréssel adózik. Az óra végén azon óhaját fejezte ki, hogy szeretne velem beszélgetni a faluról és a tapasztalatairól. Következett a második taps, mikor bejelentettem az osztálynak, hogy a szép feleletükért a hátralévő időre szünetet engedélyezek. Ekkor részletes jegyzeteket készített a naplókból. Cikkében erről részletes tájékoztatást ad. Én csak rövid összefoglalót adok. Mecsekalja 2400 lakossal bír, s 270 elemista gyerekünk van. A rácvárosiakon felül lévok a patacsi iskolába és Magyarürög északi részéhez közel épült pécsi u. n. Istenkúti általános iskolába jár. Móricz Zsigmond részletezi a gyermekek származását, osztályozza a szülőket és szembeállítja életfelfogásukat az Ormánságiakkal. Rácváros a Szigetvár-Barcs felé húzódó főút mellett épült és a 70 házával nagy kultúrközpont volt. A kereskedések sorozata, iparosok, jegyzoség, orvos, patika, posta, plébánia, mozi, a kultúrát nemesen művelő egyesület. Színpadi felszerelés, zongora, énekkar, még közfürdő is. Nagyon komoly kérdéseket vitattunk meg. Különösen érdekelte a véleményem, midőn megtudta, hogy 4 évig az Ormánság határán működtem. Ottani kollégám az egykés Vajszlóban egykés fiú volt. (Dicséretére legyen, neki 4 gyereke született. Mind a négynek keresztapja lettem). Én ezenkívül, mint a megyei népművelés zenei előadója, s mint az Országos Magyar Dalosszövetség Baranyai Körzetének igazgatója sokat jártam hivatalosan ezen a területen. Móricz a neves Kiss Gézával egyetértve etnográfiai fogalomnak fogadja el az Ormánságot. Ez én is elfogadtam, de ennek egy jelentős, az ormánságiak által célját kihagyták. És ez: Az ormánsági parasztbirtokos dzsentrivé akart válni. Birtokhalmozás házasságok, egykés módszerrel. A 100-120-150 holdas birtokos, aki élni, s szórakozni akart. Kereskedni sok vásárhelyen, a kocsmákban kártyázni stb . Egy gyerek kellett. Az asszonyok, a gyerek a gazda cselédjeként dolgozott. A kitűnő föld, a ló, a hízók, a kukorica mind, mind a pénzt jelentette. Jólétet teremtett. Móricz Zsigmond helyeselt, de nem fogadta el érvelésem megalapozottságát és nem tartotta döntő tényezonek. Egy érdekes párbeszédet fogok elmondani, ami köztem és a csányoszrói bíró között folyt le. Megértésül közlöm, hogy a megyei népművelés, az általam 1933-ban megrendezett dalosversenyt évről-évre megismételte. Épp az Ormánságban, hozzá kapcsolva az u. n . Anyák Napját. Délelőtt megyei dalosverseny. Délután Anyák Napja kitűnően szervezett műsorokkal. Az előadói dobogón hatalmas vásznon felírás: „Magyar Anyák! Ti menthetitek meg Magyarországot!” Sokgyerekes községből vittünk oda leányegyesületeket, tánccsoportokat, szavalókórusokat stb. A rácvárosi és patacsi leányegyesületek is ott voltak. A dobogó előtt az első sorban ült mindig a főispán, ott voltak az alispán, a népművelési titkár stb. Én a műsor alatt a csányoszrói bíróval kerültem össze. Kérdi ő: „Mondja tanító úr, hány gyereke van az alispánnak? Én: Egy se! Ő: Hány van a főispánnak? Én: Egy se! Ő: A népművelési titkárnak? Én: Egy! Ő: Mondja: mit akarnak maguk? Nekik egy sincs, esetleg egy, mint nekünk! Tudniillik az Anyák Napja egyke ellenes célt szolgált. A Kormányzó párt is e célból hozták le Harkányba az Anyák Napjára 1935-ben! Nagyon szép műsort állítottunk össze, a műsort a rádió is közvetítette. A rácvárosi dalárda is énekelt, dr. Kondela Géza volt a riporter.

Móricz Zsigmond még kétszer jött el az iskolánkba. Egyszer az alsó, egyszer a felső tagozaton tartott meseórát. A gyerekek, mint egy prófétát hallgatták az alföldi és székely meséket. A végén harmadszor is megtapsolták.

 

Boldog örömmel tettem eleget a tüneményesen szép és 1959-ben épült új Rácvárosi Általános Iskola igazgatójának Katits Kálmánnak és az iskola tantestületének megtisztelő meghívásának, hogy leplezzem le az iskola úttörőcsapatának névadója Móricz Zsigmondnak jól sikerült dombormuvét. Az ünnepségről fényképes cikket közölt a Dunántúli Napló 1987. június 9-én „A korabeli igazgató a csapatfal avatója” címmel.

Pótlás:

Kodolányi János / Földindulás című színművét a Rácvárosi Polgári Daloskör színjátszó csapatának háromszor kellett előadnia. A főszereplő: Lippay Antal mint Bo-Bég az iskola tanítója. Rendezte: Kerényi János